Harry Potter | Könyvek

4. Harry Potter és a Tűz serlege

Harryre ezidőtájt minden éjszaka ugyanaz az álom tör rá. Egy elhagyatott szobában Voldemort nagyúr, Féregfark, egy ismeretlen személy és egy Nagini nevű kígyó megölnek valakit, a nagyúr pedig küldetést ad a harmadik személynek, ami Potterrel kapcsolatos.
Elérkezik a Kviddics Világkupa döntője amire Harry barátaival, Hermionéval, Ronnal és annak családjával megy el. Csakhogy a döntő váratlan fordulatot vesz, ugyanis feltűnik a Sötét Jegy az égen és mindenki menekülni kényszerül Voldemort halálfalói elől.
Harry és barátai visszatérnek a Roxfort falai közé, hogy megkezdjék negyedik évüket. Itt megtudják, hogy a Roxfortban rendezik meg idén a Trimágus Tusát, amin három iskola vesz részt: a Roxfort, a Beauxbatons és a Durmstrang. Más változások is lesznek, az iskolába új Sötét Varázslatok Kivédése tanár érkezik, a "Rémszemnek" becézett Alastor Mordon. Rajta kívül még Barty Kupor, a minisztérium egyik fontos embere is megszáll az iskolában, hogy felügyelje a versenyt. Harry és Cho egyre többet figyel fel egymásra.
Rémszem Mordon már az első óráján bemutatja a diákoknak, a legsúlyosabb átkokat, így az Imperius-átkot (mellyel az áldozat követi az átok megidézésének parancsait), a Cruciatus-átkot (mellyel kínozni lehet) és az Avada Kedavra-t (mely kivédhetetlen, és halálos). Mordon az egyik órája után megkéri Nevillet, maradjon, mert még beszélgetni akar vele.
A Trimágus Tusa legfőbb kritériuma, hogy csak 17 év feletti diákok pályázhatnak rá, ám Fred és George mégis megkísérli azt, de nem sikerül nekik. A Trimágus Tusa résztvevőinek névsorát Dumbledore hirdeti ki. Ez alapján a Durmstrangból Viktor Krum, a Beauxbatonsból Fleur Delacour, míg a Roxfortból a Hugrabugos Cedric Diggory. Igen ám, de a Tűz Serlege meglepő módon egy plusz nevet is kidob, és az Harry neve, így kénytelen ő is indulni a versenyen. Emiatt sok kellemetlenség éri Harry, a legrosszabb, hogy Ron elpártol tőle.
Harry üzenet kap Siriustól, hogy találkozzanak a Griffendél klubbhelységében. Ott a tűzben megjelenik neki Sirius arca, és elárulja keresztfiának, hogy szerinte Barty Kupor, vagy a volt halálfaló, Igor Karkarov dobhatta be Harry nevét a Tűz Serlegébe. Az elmúlt események hatására a diákok mind gúnyolják Harryt, de amikor Draco pálcát is rántana ellene, Rémszem Mordon megvédi Őt, és büntetésből görénnyé változtatja Malfoyt.
Gyorsan elérkezik az elsó próba, ahol sárkányokkal találják szemben magukat a versenyzők. Szerencsére Hagrid figyelmezteti Harryt, és Mordon tanár úr is besegít neki.
Az első próbán Harrynek a Magyar Mennydörgő nevű sárkány jut, amitől el kell lopni a tojását, seprűje, a Tűzvillám segítségével meg is szerzi azt.
A sikeres próbatétel után Ron is megenyhül és kibékül Harryvel, majd részt vesznek az iskolai bálon. A bál mind Ronnak, mind Harrynak csalódást okoz, ugyanis Hermione Viktor Krummal táncol, amit Ron nehezményez, és Cho is mással ment a bálba.
Cedric elárulja Harrynek, hogy a második próbán kákalagokkal kell megküzdenie egy tóban. Dobby ezért varangydudvát ad Potternek, aminek segítségével lélegezni tud a víz alatt is, így teljesíti ezt a próbát is. Sőt nem csak Hermione-t menti ki, hanem még Fleur húgát is. A próba után Harryék Hagriddal  együtt a Tiltott Rengetegbe megy, ahol rátalálnak Barty Kupor holttestére.
A haláleset miatt Cornelius Caramel, a Mágiaügyi Miniszter érkezik az iskolába Dumbledore-hoz. Amíg beszélgetnek, Harry egyedül marad az igazgató irodájában, majd a Merengőbe nézve a múltba utazik vissza, Igor Karkarov, halálfaló tárgyalására. Az eseményt átélve Harry megtudja, hogy Piton régen halálfaló volt, és hogy Karkarov adta fel ifjabb Barty Kuport, aki a Cruciatus-átokkal kínozta Neville Longbottom szüleit. Dumbledorenak a jelenben elmondja Harry, ifjabb Barty Kupor az a bizonyos harmadik személy az álmaiban, Voldemort és Féregfark mellett. Az igazgatóiból való távozás után Perselus Piton megállítja Harryt, és ismeretlen okból megfenyegeti: ha még egyszer lopni próbál a főzeteiből, megjárja.
Eljön az utolsó próba ideje is: a négy versenyzőnek meg kell találnia egy labirintusban a Tűz Serlegét, aki ezt először megteszi, nyer. A versenyből azonban Fleur és Krum kiesik, Harry és Cedric pedig egyszerre érinti meg a serleget. Amint ezt megteszik, egy elhagyatott temetőben találják magukat, ugyanis a serleg egy zsupszkulcs volt. Érkezésük után Harry sebhelye sajogni kezd. Voldemort és Féregfark jelenik meg és végeznek Cedric-kel az Avada Kedavra átokkal.
Halálfalók jelennek meg, köztük Draco apja, Lucius Malfoy és Crak és Monstro szülei. Voldemort elárulja Harrynek, az anyja védőátka miatt nem tudta megölni kiskorában, majd párbajra hívja. Voldemort és Harry küzdelmét végül Harry szüleinek, Cedricnek és még néhány embernek a szelleme zavarja meg. Voldemort figyelmét elterelve Harry odaugrik a zsupszkulcshoz és Cedric holttestével visszatér a labirintus bejáratához.
Kitör a pánik a nézők közt, Harryt Mordon rángatja az irodájába. Ott derül ki, hogy Mordon valójában ifjabb Barty Kupor, aki megszökött az Azkabanból. Elárulja: ő dobta be Potter nevét a serlegbe és azért segített neki, hogy eljusson Voldemorthoz. Mikor azonban megpróbálna végezni Harryvel, Piton, McGalagony és Dumbledore jelenik meg, majd elfogják a Mordon bőrébe bújt halálfalót. Piton egyik vallató szérumának köszönhetően megtudják, az igazi Mordon a szobában levő utazóbőröndben van fogva tartva.
Év végén Dumbledore búcsúbeszédet mond Cedric Diggoryért, a másik két iskolai tanulói pedig elhagyják a Roxfortot. A tanév véget ér, ám néhány emberen kívül senki nem hisz Voldemort visszatérésében.